Gary Coleman tévészínész a hét végén a Salt Lake Cityhez közeli Paysonban elütött egy férfit, akivel egy tekepályán veszett össze, mert az képeket akart készíteni róla. A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy Coleman szombaton a korai órákban ugrott össze a helyi tekepályán Colt Rushtonnal, írja az MTI.
Rushton állítólag az éppen hazakészülődő Colemant és feleségét arra kérte, hadd kapja le őket a mobiltelefonjával. Mikor a pár ezt visszautasította, Rushton gyalázni kezdte őket és a nyomukba eredt. A veszekedés a pályán kívül a parkolóban is folytatódott, és amikor Coleman kifelé tolatott, elütötte a férfit, és egy másik kocsinak is nekiment. Rushton viszont azt állította, hogy azért követte őket, mert az asszony elvette tőle a mobilt, és csupán vissza akarta kapni. A férfi azt is elmondta, hogy Coleman többször megütötte, mielőtt beszállt volna a kocsiba.
A rendőrség számára egyelőre nem világos, hogy a színész szándékosan ütötte-e el a kisebb sérüléseket szenvedett férfit vagy véletlenül. Az azonban elhangzott a tájékoztatón, hogy a jelek szerint a balesetben szerepet játszott az ittasság. Egyelőre sem vádemelés, sem letartóztatás nem történt az ügyben. Gary Colemannak nem ez az első ilyen összetűzése, 1998-ban megütött egy nőt, aki korábba autogramot próbált tőle kérni.
A 40 esztendős Coleman a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig gyermekszínészként aratott sikert a Diff'rent Strokes című amerikai családsorozatban, s azóta is tévészínészként keresi kenyerét.