Az énekesnő először 1995-ben mutatta meg bájait a magazin címlapján, miután elvált Julian McMahon színésztől. „Éppen akkor ért véget a házasságom. A legtöbb nő ilyenkor elmegy a fodrászhoz, én pedig levetkőztem a Playboynak” – nyilatkozta Minogue a New! magazinnak. Hozzátette, van az a pénz, amiért ismét szívesen mondana igent. „Akkor vállaltam el, amikor még menő volt. Magamat és sok mindenki mást is megleptem…Újból levetkőznék, ha megfelelő összeget ajánlanának fel. Ki tudja, talán még ebben az évben sort kerül rá….” Az énekesnő sajtósa azóta cáfolta, hogy a híresség a közeljövőben szerepel majd a magazinban.