Egy finnországi koncert után eltűnt az R.E.M gitárosa, Peter Buck egyik gitárja. A Rickenbacker 360 típusú elektromos gitár már az amerikai zenekar Cronic Town című 1982-es kislemezén is szólt, és Buck a legutóbbi, Accelerate című albumon is játszott rajta. A turnéra is magával vitte - egyebek közt Budapestre -, a helsinki Finnair Stadiumban adott keddi koncert után viszont hiába keresték. "Mondanunk sem kell, hogy ez a hangszer nagyon sokat jelent Peternek és az R.E.M.-nek" - áll a zenekar honlapján megjelent nyilatkozatban. "Nagyon reméljük, hogy jelentkezik, aki tud róla valamit, vagy aki felelős az eltűnéséért. Bőkezű jutalmat kap és nem teszünk fel kényelmetlen kérdéseket." Augusztus elején Athénban az Iron Maiden egyik gitárosának fehér Jackson Stratocasterét lopták el, júliusban pedig egy montreali koncert után az Iggy Pop and The Stooges formáció teljes felszerelését ellopták a koncertkamionból - számolt be az MTI a The Guardian nyomán.