Cannonball Adderley, a múlt századi jazz kitűnő alt- és szopránszaxofonosa, aki tanárként is szolgálta műfaját nyolcvanéves lenne - írja az MTI. Eredeti neve Julian Edwin Adderley volt, mindössze 47 évet élt, de azon kevesek közé tartozott, akinek dalai "slágerek" lettek, még listát is vezettek. A Cannoball (ágyúgolyó) pedig gömbölyű pocakjának köszönhetően került a nevébe - mi tagadás, szeretett enni...

Cannonball Adderley blueszal is "színezte" a jazzt, s ezzel számos új rajongót szerzett a műfajnak. Beépítette zenéjébe a soult és a funkyt is, de olykor a popzenéből is merített - az egyik "legslágerképesebb" jazzmuzsikusként emlegették. Ami a slágereket illeti, az együttes és az egész műfaj legnagyobb sikere volt a Mercy, Mercy, Mercy, amely Zawinul szerzeménye volt - Grammy-díjat kapott érte a csapat 1967-ben. A dal a jazz és a poplemezek listáját is vezette ugyanabban az évben. Cannonball Adderley a hetvenes évek elején fellépett az Erkel Színházban.

A szaxofon egyik legnagyobb mestere 1975. augusztus 8-án agyvérzés következtében halt meg. Jóval száz fölött jár megjelent lemezeinek száma, a legtöbbet a Capitol adta ki, de jutott a jobbak közül a Riverside-nak és más kiadóknak is. Halála után egy időre elfelejtették, de a kilencvenes évektől ismét szívesen adták ki újra legjobb korongjait.