A Village People is megdicsőült

2008.09.14. 13:08

A meleghimnuszairól és vicces szerkóiról elhíresült amerikai zenekar is megkapta a maga csillagát a Hollywood Boulevard Walk of Fame sétányán - írja a Hello Magazine. A zenekar jellegzetes kosztümjeibe öltözve jelent meg az avatóünnepségen, azaz ott volt az indián, az építési munkás, a rendőr, a cowboy, a motoros és a katona. Az eredeti felállásból ma már csak hárman vannak: a munkásnak öltözött tag, David Hodo, az indiánfőnököt megjelenítő Felipe Rose, és a katonaszerkós Alex Briley, ők azonban mindenkinek köszönetet mondtak, akik az évek során dolgoztak velük. Igy például Victor Willisnek, aki eredetileg a rendőrt  alakította - és a Y.M.C.A. című slágerüket írta - aki ugyan még 1979-ben kilépett, de szintén megjelent a díjátadón. "Örülök, hogy végre megkapták a csillagot. Szerintem mindenkit megdöbbentett, hogy valami képes így működni 30 évig" - mondta el Willis, akinek szólókarrierjéről ez már nem mondható el ugyanígy.