Az egykori futballsztárt gyógyszer- és alkohol-túladagolással szállították gyomormosásra 24 órával azután, hogy megszökött az elvonóról Portugáliában - írja a Sun. Gazza, aki Amy Winehouse-t is megszégyenítő módon van kész, Tunesból - ahol elvonón kéne lennie - egy vilamoura-i szállodába ment, és hiába könyörgött neki exneje és lánya, hogy térjen vissza a kórházba, a lap szerint annyival hajtotta el őket: "Baszódjatok meg". Aztán még hozzátette: inkább hagynák meghalni. A 41 éves, jelenleg munkanélküli exfocista ez ügyben próbált is tenni, a szálloda által kihívott rendőrök már eszméletlenül találtak rá - állítólag egy ismeretlen nő is volt vele-, a mentősök pedig kórházba vitték és gyomormosást hajtottak végre rajta. Bár Gascoigne később kiszökött a dohányzóba, ahol egy betegtársának azt mondta, csak azért van itt, hogy a törött csípőjét rakják helyre, egy közeli ismerőse megerősítette a lapnak: valójában gyógyszereket szedett be és ráivott. Törött csípővel meg amúgy sem szokás kificcenni egy cigire.