A színésznő privát aktfotókat készíttetett magáról, amikor úgy döntött, mellrákja miatt mindkét mellét leveteti – írja a Stuff.co.nz. Applegate Oprah Winfrey showjában beszélt erről: „Életem első és utolsó aktfotóit csináltam meg otthon. Minden szögből, közelről és messzebbről lefényképeztem őket, hogy biztosan emlékezzek majd rá, milyenek voltak”.

A színésznő azt is elmondta, hogy az orvosok a műtét után tágító ballonokat ültettek a mellkasába, amelyeket fokozatosan töltenek fel sóoldattal, így nyújtják meg a bőrt, hogy pár hónap múlva majd aláférjenek az új mellét alkotó implantátumok. Arról is nyíltan beszélt, hogy a jelenlegi állapot most még távolról sem néz ki jól, és a legkevésbé sem emlékeztet cicikre: „Mindenhol sebhelyek vannak, szinte semmi nem maradt a cicimből, a formájuk se emlékeztet arra, ami volt. Nagyon sok mindennel óvatosnak kell lennem most, például a vállraakasztós  táskákkal is, és még annyi mindenre kell figyelnem. Nagyon szomorú ez az egész. Még mindig naponta sírok, mert még mindig nagyon durva látvány, ha tükörbe nézek”.

Applegate a Kiss of Fire című filmben sztriptíztáncosnőt alakított