Megtréfálta a republikánus alelnökjelöltet egy kanadai komikus. Sarah Palint telefonon hívta fel Marc Antoine Audette, és a francia köztársasági elnöknek, Nicholas Sarkozynek adta ki magát, a politikusnő pedig elhitte - írja a Független Hírügynökség. Marc Antoine Audette mint az ál-Nicolas Sarkozy az egyik montreali rádió, a CKOI Montreal élő műsorában hat percig csevegett Sarah Palinnel, de nem mondta meg neki az igazat egészen a beszélgetés végéig. Sok minden szóba került Sarkozy feleségétől, Carla Brunitól a vadászatig, a kormányzónő szóvivője pedig utólag azt mondta, hogy Palin a leleplezéskor "kissé meglepődött". A csevegés egy pontján Audette, az ál-Sarkozy azt mondta Sarah Palinnek, hogy jó lenne, ha egy nap elnök válna belőle. Palin nevetve azt válaszolta, hogy talán nyolc év múlva. Audette, illetve "Sarkozy" ezután azt mondta, hogy szeretene részt venni vele egy helikopteres vadászaton. "Imádom megölni az állatokat, mmm, mmm, elvenni egy életet annyira mulatságos." - közölte a komádiás majd hozzátette: "Nagyon mennék, feltéve hogy nem visszük Cheney alelnököt." (2006-ban Dick Cheney, a jelenlegi alelnök egy fürjvadászaton véletlenül meglőtte egyik vadásztársát, aki megsérült.) "Én óvatosan lövök majd." - válaszolt Sarah Palin ügyesen, anélkül, hogy reagált volna a Cheney-re tett csípős megjegyzésre. Audette utólag azt nyilatkozta a BBC-nek a csínytevésről, hogy arra volt kiváncsi, vajon milyen is Palin, aki többször hangoztatta már, hogy tisztességtelenül bánik vele az élvonalbeli média. A műsorvezető társával, Sebastien Trudellel közösen készíti a beugratós műsorát, amiben korábban már lépre csalták Nicolas Sarkozyt, az előző francia államfőt, Jacques Chirac-ot, valamint a popsztár Britney Spearst.