A Megasztár musicalekre szakosodott versenyzője az Aktív című műsorban elmondta, megérti barátnőjét, aki egy kicsit féltékeny. Fekete Dávid úgy véli, hiába bízik meg valaki a párjában, valamilyen mértékben így is megpróbálja szemmel tartani a másikat. Ő mindenesetre igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen emiatt feszültség kettejük között. Az ifjú énekes és kedvese állítólag még soha nem töltött ennyi időt egymástól távol. Mint kiderült, ezen a héten volt egy másik versenyző, Szecsődi Károly névnapja, akit a többiek egy apró csomaggal leptek meg, így nem csak nagymamája köszöntötte fel.