A Szombat esti láz második adásában a párok részben jive, részben pedig angolkeringő tudásukat mutatták be a ma esti műsorban. Gáspár Bea és táncpartnere, Cseh Szakál Tibor kapta az összesítés során a legkevesebb szavazatot, így ők búcsúztak a táncos műsor nézőitől.
Az eredménybe Gáspár Bea beletörődött, hiszen elmondása szerint ő a legjobb tudását nyújtotta, azonban férje, Gáspár Győző már nehezebben viselte a kiesést. Szerinte ugyanis a nézettséget egyértelműen a felesége szereplése növelte meg, és ezek után számára teljesen érthetetlen, hogy miért nem jutott tovább Bea asszony. A showman azonban a Velvetnek elmondta, a lelkében azért békesség van, mivel a pénzt, amit a Celeb vagyok, ments ki innen! és a Szombat esti láz című műsorban nyújtott szereplésükért kaptak, jótékony célokra ajánlották fel, és lélegeztetőgépeket fognak vásárolni.