A Jóban Rosszban színésze egy ismeretlen hölgy társaságában érkezett meg egy eseményre, akit a Blikknek sikerült lencsevégre kapnia. Damu Roland a lapnak elmondta, újra rátalált a szerelem, de egyelőre nem óhajt többet elárulni a kapcsolatról. Így nem tudtuk meg, hogy ez a lány azonos-e azzal a hölggyel, akivel olvasóink rendszeresen együtt látják. Igaz, könnyen lehet, hogy a színész szakított az ügyésznővel és a Blikkben szereplő hölgy az ő utódja: „Az egyik héten lakógyűlés volt a barátnőméknél, aki egy házban lakik Damu Roland barátnőjével. Vagyis szerintünk a volt barátnőjével. Ugyanis a lakógyűlésen az egyik szomszéd megkérdezte őt, mi újság Rolanddal, olyan régen látták már a házban. Elmosolyodott, és udvariasan témát váltott. Ennek a tényleg szép lánynak a szemében azonban hatalmas a szomorúság. Rossz volt látni” – írta evike8884. A lap értesülései szerint egyébként a pár a TV2 egyik rendezvényén ismerkedett össze pár hónappal ezelőtt.