Hugh Jackman a Playboy magazinnak adott interjújában elmondta, hogy A szépség és a szörnyeteg egyik előadása közben nem sikerült ellenállnia a természet hívó szavának –írja a DigitalSpy. A színész előzőleg kevés folyadékot fogyasztott, ami miatt fájni kezdett a feje, a problémát tetmészetesen úgy próbálta meg orvosolni, hogy egyszerre nagyon sok vizet döntött magába. Ennek meg is lett a következménye: „Arra gondoltam, hogy ha kiéneklem ezt a magas hangot, akkor biztos, hogy összepisilem magam, ha nem éneklem ki, akkor az is meglehetősen kínos lesz. Végül felülkerekedett bennem a színész” – mesélte Jackman aki eleinte azt hitte, hogy megúszta a dolgot, mivel nem látott semmilyen gyanús foltot. „A közönség viszont nagyon furcsán nézett rám. Mint kiderült, a nadrágom teljesen elázott és ezt mindenki látta.”