A 63 éves színésznő pár nappal ezelőtt azt nyilatkozta a Sunday Timesnak, hogy szerinte a női bírók elnézőbbek az erőszaktevőkkel szemben, mert hajlamosak azt feltételezni, hogy az áldozat provokálta ki a helyzetet. Mirren hozzátette, szerinte a védelem minél több női esküdtet választ, hiszen a nők nem szívesen állnak egymás pártján. „Valószínűleg azért van így, mert féltékenyek szexuálisan” – fejtette ki a híresség. Nem ez az első alkalom, hogy a színésznő nyilatkozik a témával kapcsolatban. Korábban kifejtette, hogy a nemi erőszak megítélés kérdése. Vera Baird főügyészt mélységesen megdöbbentette Mirren véleménye. Baird szerint a színésznőnek fogalma sincs arról, hogyan működik a brit jogrendszer, és nem tudja, mi alapján feltételezi, hogy a nők gyűlölik egymást. Hozzátette, így is elég nagy problémát jelent, hogy az áldozatok többsége hallgat az erőszakról.