Az énekesnek ugyan kötelező volna megjelennie a londoni felsőbíróságon, miután a bahreini szultán második fia, Abdulla Bin Hamad Bin Isa Al-Khalifa sejk ügyvédei beperelték őt szerződésszegésért, orvosai szerint azonban egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé. Jackót 4,7 millió dolláros szerződés megszegése miatt perli a sejk: ennek fejében az énekesnek egy új lemezt, egy önéletrajzot, valamint koncertturnét kellett volna produkálnia. Az orvosok azonban azt állítják, bizonyos „körül nem írt testi állapot” okán Jackót épp kivizsgálják, és „a legjobb esetben sem volna bölcs dolog, ha utazna”. Ügyvédje, Robert Englehart ezért azt kérte, tegyék lehetővé ügyfelének, hogy videón tegyen vallomást. A vád szerint azonban a különféle kivizsgálások leletei általában két napon belül megvannak, és mivel Jacko tíz nappal ezelőtt volt orvosnál, a sejk ügyvédei „meglehetősen szkeptikusak” az énekes orvosi csapatának időkérő levelével kapcsolatban. Az énekes egyre rejtélyesebb egészségi állapota ráadásul szerintük lehetővé tenné azt is, hogy „amennyiben a teszteredmények pozitívak, megfelelő öltözékben még úgy is képes lenne repülőre ülni”. A bíró elnapolta a döntést, így majd csütörtökön derül ki, szükséges-e a személyes megjelenés, vagy elegendő a videós vallomástétel.