horoszkóp

Angelina Jolie-nak túl strapás volt a szoptatás

2008.11.20. 10:34

Angelina Jolie három hónap után befejezte ikreinek - Knox-nak és Vivienne-nek -szoptatását, nyilatkozta a színésznő egy TV show-ban, amit a femalefirst idézett. Brad Pitt párja azzal indokolta a döntést, hogy a rengeteg munka miatt kimerült, és a szoptatás rengeteg energiát követelt tőle. Egyszerűen túl sok volt számára. "Ez sokkal nehezebb, mint ahogy a könyvekben olvasható. Néhányszor csináltam, de változtatni szeretnék. Egyszerűen túl sokáig tart" - nyilatkozta Angelina Jolie az egyik legszebb anyai kötelességről. Már korábbi nyilatkozataiból is lehetett sejteni, hogy nem bírja a strapát, és a depresszió határára került. Ennek ellenére megint örökbefogadáson törik a fejüket, Dél-Afrikából szeretnének magukhoz venni egy árvát.

Más források arról szólnak, hogy a pár nagyobb lánya, Shiloh éppen személyiségzavarral küzd. Beleszeretett ugyanis a Pán Péter című mese szereplőibe, annyira, hogy most már azt szereti, ha a saját neve helyett inkább az egyik főszereplő után John-nak szólítják. Szinte már csak erre hallgat.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft