Az énekesnő ugyan épp most sírta tele a médiát azzal, mennyire peches a randizás terén, és hogy Kevin Federline-nal kötött házassága is csak tévedés volt, a legújabb fordulat szerint azonban már két jelentkezője is van a következő férj szerepére. Az egyikük paparazzó exe, Adnan Ghalib, akivel a szakítás után most szeptemberben ismét találkozott, és aki azóta állítólag ismét nagyon pedálozik: „Egyfolytában smsezget neki, hogy mennyire szerelmes belé, hogy mennyire hihetetlenül szexi, és hogy ő a legcsodásabb dolog, ami valaha történt vele. Már feleségül is kérte” – árulta el valaki a Look magazinnak. „Nagyon erős köztük a vonzalom, és bár Britney tudja, hogy Adnan nem sok jót hoz, a család és a barátok attól félnek, hogy ad neki egy újabb esélyt”. Spears azonban állítólag legyőzte magát és azzal hajtotta el a nyomulós exet, hogy most inkább a karrierjére és a két fiára kell koncentrálnia. Az énekesnőnek jól bevált ez a szöveg akkor is, amikor a múlt hónapban felszedett Salvatore D’Angelo nevű „hajszalon-tulajdonos”, lett túlságosan lelkes: „Salvatore két hete már a kezét is megkérte. Britney el volt bűvölve, de azt mondta, most inkább a munkájára és a két fiára kell koncentrálnia, úgyhogy ha Salvatore jövő ilyenkor is így érzi, akkor majd ő is megfontolja az ajánlatát” - mesélte egy ismerős a lapnak.