Úgynevezett rózsaszín karácsonyi fesztivált szervezett egy melegeket tömörítő holland csoport Amszterdamban, írja az MTI. A felállítandó betlehemi jászolban két József és két Mária áll a gyermek mellett. A tíznapos programsorozatban vásár, a homoszexualitás témáját feldolgozó filmek, és bulik várja a látogatókat, december 25-én pedig istentiszteletet tartanak.A ProGay csoport szóvivője, Frank van Dalen elmondta, az esemény színesíteni kívánja a homoszexuális férfiak és nők számára a karácsonyi ünnepi hét kínálatát. Néhány keresztény csoport felháborodását fejezte ki a rendezvény miatt. A Keresztények az Igazságért elnevezésű szervezet szerint az ötlet "csúfot űz az Evangélium lényegéből".