A filozófusként elhíresült Sebeők azzal kereste meg a Borsot, hogy ő bizony kimaradt a Hal a tortánból, ami kizárólag azért fordulhat elő, mert meg fog szűnni a műsort. Sebeők állítása szerint, még tavasszal kereste meg a Paprika Latino Kft., hogy szerepeljen a műsorban. A megbeszélés szerint a férfi szeptember és december között került volna adásba, de nem hívták többet a produkció készítője. „Hosszas egyezkedés után május 29-én állítottam ki egy számlát előlegként 62500 forint + áfáról, fizetési határidőnek pedig július 1-et jelöltem meg. Amikor ősszel sem érkezett meg a számlámra a pénz, reklamáltam, de azzal utasítottak el, hogy hamarosan végleg megszűnik a műsor, így a pénz nem jár nekem” – mondta Sebeők. A filozófus azóta visszakapta az áfát, de ennek ellenére is csalódott, hiszen nagy mutatvánnyal készült. „A desszert Terra Bond lett volna, csokimázba.” Magyar Rita a TV2 szóvivője cáfolta, hogy megszűnne a műsor, az érv pedig így szólt: „a Hal a tortán népszerű napi műsorunk, amely még arra a bravúrra is képes, hogy megszorítsuk a verhetetlennek hitt konkurens szappanoperát.”