A megasztáros énekest semmivel sem lehet zavarba hozni, pedig beszóltak már neki a testvére által produkált botrányos Himnusz miatt és az apja ellen folytatott eljárásra is fény derült. „Meg kellett tanulnom, hogy a nyilvánosság előtt élek, de kezdek hozzászokni. Tudom, hogy sokan azt várták, összeomlok a támadások miatt, de be kell vallanom, nem húztam fel magam. Imádom az apámat, így bárki bármi rosszat mondhat róla, nem érdekel. Ráadásul én tudom, mi az igazság, így senki és semmi nem tántoríthat el attól, hogy kiálljak mellette. És ez Linda esetében sincs másként” – mesélte a Blikknek a már előre győztesnek titulált Király. A korábban szabadidejét ivással és cigizéssel töltő énekes egyébként folyamatosan edz és szaunába jár, ettől ugyanis jobban érzi magát. Király Viktor hozzátette: "Én minden energiámat arra fordítom most, hogy megvalósítsam az álmom és megnyerjem a Megasztárt! A többi nem érdekel."