Nuri al-Maliki iraki miniszterelnök szerint a bíróság dolga eldönteni, hogy mi történjen azzal az újságíróval, aki cipővel dobta meg George Bush amerikai elnököt. A kormányzati sajtóiroda vasárnapi közleménye szerint a miniszterelnök kijelentette: a törvény szerint járnak el Muntazer al-Zaidi ügyében, akit akár szabadon is engedhetnek. A kormányfő szerint egy újságírónak lehetősége van szabadon és őszintén kifejeznie a véleményét, eközben azonban nem lépheti át az újságírói etika határait.

A 28 éves televíziós újságíró George Bush utolsó, múlt hét végi iraki látogatásán akarta megdobni cipőivel az amerikai elnököt, de elvétette a dobást. A férfit a támadás után őrizetbe vették, és öt és tizenöt év közötti börtönbüntetést is kaphat, ha a "hivatalos látogatáson tartózkodó külföldi államfő inzultálásának" vádpontjában bűnösnek találják. Irakban eközben napok óta tartanak a riportert támogató demonstrációk, amelyeken a fiatalember szabadon bocsátását követelik, a hősként ünnepelt férfinak már menyasszonyt és pénzjutalmat is ajánlottak tettéért, a cipődobálást pedig már videojátékban is megörökítették.