Mivel a Nemzet Színésze már nem kórházban, hanem egy rehabilitációs intézetben gyógyulgat, így - a születésnapjával ellentétben - hazaengedték karácsonyra a gyerekeihez. Először lánya, majd fia családjával ünnepelt – írja a Blikk. Törőcsik egyébként alig néhány napja már a Nap-kelte műsorában is megjelent. A színésznő kifejtette, meglepte, hogy annyian aggódtak érte, és köszönetet mondott az őt ápoló orvosoknak. A felépülését isteni csodának nevező Törőcsik már a jövő évét tervezi, véleménye szerint márciusban már el kell kezdenie a próbákat, így bízik benne, addigra már teljesen felépül. Törőcsik október közepén lett rosszul egy rutinvizsgálat közben, amikor összeomlott a keringése. Életveszélye állapotban került az intenzív osztályra, de szervezete erősnek bizonyult és már jobban van.