A Cool TV erotikus műsorának háziasszonya ugyan nem szívesen nyilatkozik magánéletéről, de ha úgy adódna, szívesen lenne ő is interjúalany az adásban, hiszen szerinte a szexről mindig kell beszélni, ő pedig nagyon nyitott – írja a Bors. Mint kiderült, a Győri Nemzeti Színház társulata sem neheztel rá emiatt. Sőt, meg is nézik a most már a bejglisütésben is jártas kolléganőjük műsorát. „Persze mindenkinek a vérmérsékletétől, tűrőképességétől függ, hogyan reagál, de összességében a tapasztalataim pozitívak" - nyilatkozta Orosz Barbara a lapnak.