Nyolcvanan ünnepelték a hetvenéves Korda Györgyöt meglepetéspartinak nevezett születésnapi bálján egy hotel éttermében, amelyikre ő maga hívta meg a vendégek nagy részét. Az eseményen az RTL Klub és a TV2 is részt vett, a Fókusz és az Aktív tudósításáról most egy bejegyzésben emlékezünk meg. Aradszky László zenésztárs úgy beszélt Korda Györgyről és sajátmagáról, mint hogy a Beatlesnek már vége, ők azonban még mindig a pályán vannak. Azt is üzente az emelkedett pillanatban, hogy nem szabad féltékenykedniük egymásra a zenésztársaknak, hiszen „irigységből nem lehet új dalt írni.” Balázs Klári elmondta, férje a napokban döbbent rá, hogy hetvenéves lett. Egy reggel a feleségénél korábban kelt fel, és szomorúan elmélkedett az évek múlásáról. Korda György is megszólalt a két riportban. Találomra megemlítette, mennyire szépnek látja azt a fotót, amelyik az esküvőjükön készült, mert Balázs Klári a fotón úgy néz fel rá, mint egy istenre. Kifejtette, hogy kezdő vegyipari technikusként úgy érezte, a munkát meg tudja úszni, ha énekel, és eredetileg ezért tervezett erre a pályára lépni, de úgy érzi, kiderült, a legnehezebb szakmát választotta.