A színésznő David Letterman műsorában elmondta, hogy szívesen tevékenykedik a konyhában, és többször is megsérült már főzés közben. Bizonyításképpen megmutatta a kezén lévő égésnyomot, amire még a karácsonyi készülődés során tett szert. Hozzátette, miközben éppen a sonkát szeletelte, sikerült lemetszenie egy kis darabot az ujjából, ami egy apró körömmel együtt a vágódeszkára hullott – írja a DailyMail. Winslet ahelyett, hogy kórházba ment volna, maga látta el a sebet. Ami azt az égési sérülést illeti, amit az ünnepi vacsora tálalása közben újított be, így nyilatkozott: „Így a karácsonyi menüt úgy kellett elfogyasztanom, hogy a kezem egy jéggel teli tálkában pihent.” Winslet a történtek ellenére továbbra is úgy gondolja, hogy a főzés igenis neki való tevékenység.