Az énekes és neje, Andrea Lee Kelly hivatalosan is elvált – jelentették be ügyvédeik. Ami a részleteket illeti, csak annyit tudni, hogy három gyermeküket közösen nevelik majd – írja a People. A pár 1996-ban mondta ki a boldogító igent, vagyis két évvel azután, hogy az akkor húsz éves Andrea Lee háttértáncosnak jelentkezett a hírességnél. A válókeresetet 2006-ban nyújtották be, bár utána is megpróbálták rendbe hozni kapcsolatukat. Igaz, egy évvel korábban R. Kelly neje távoltartási határozatért folyamodott, mert állítása szerint férje bántalmazta őt, egy héttel később pedig visszavonta mindezt.