horoszkóp

Király Viktor harmóniás kapcsolatban él

2009.01.12. 09:58

2008 hangja a Mokka vendége volt ma reggel, és Demcsák Zsuzsának számolt be arról, hogy miért nem barátnőjével költözött össze a luxusalbérletben. „Teljesen harmóniás kapcsolatban élünk a barátnőmmel, de megbeszéltük, hogy először a karrierrel foglalkozunk.” Az énekes azt is hozzátette, hogy először költözött el otthonról testvérével, mert eddig anyagi okok miatt ezt nem tehette meg. A lakás nyújtotta örömöket azonban még nem tudta élvezni, mert egész héten a Hal a tortán-t forgatták, ezért gyakorlatilag csak aludni járt haza. Azt is hozzátette, hogy legtöbbet Király Linda segített nekik a költözésben, hiszen ő válogatta össze milyen bútorokkal egészítsék ki a lakást. Király az adásban még azt is elmondta, hogy újévi fogadalma az volt: tripla annyit fog dolgozni, mint eddig, és hogy az első szólóalbumán a testvére is fog énekelni. A második albumán azonban az is előfordulhat, hogy Lakatos Krisztiánnal lesz közös duettjük.