Tóth Orsi színésznőt az RTL Klub Fókusz című műsora kereste meg abból az alkalomból, hogy ő képviseli hazánkat az idei berlini nemzetközi filmfesztivál Shooting Star elnevezésű programjában, ahol az európai filmes világ tíz legígéretesebb fiatal sztárjelöltjét mutatják be legfőképpen a filmszakmának. Mint az interjúból kiderült, Tóth Orsi félállásban egy étteremben dolgozik, és nem vonzza a szereplés lehetősége. Elmondta, a mindenkori karakterek megformálását sokkal izgalmasabbnak tartja, mint a szereplést, és ha teheti, nem nézi vissza magát az általa eljátszott szerepekben. Úgy tartja ugyanis, hogy nem lenne igaz, ha arra figyelne, mely mozdulatok hogy állnak neki. Egy színésznek ugyanis nem szépnek, hanem igaznak kell lennie - vallja. Tóth Orsi elmondta azt is, hogy a filmek körül, amelyekben szerepelt, Koltai Róbert Világszám című alkotását látta a családja. Első főszerepét Mundruczó Kornél Szép napok című filmjében kapta, de a filmet nézve a családja leginkább csak dohányzott idegességében, és nem szólt egy szót sem. A hasonlóan felkavaró Delta című alkotást a család még nem látta.