Gregor Bernadett is távozik a Jóban Rosszban című sorozatból

2009.01.23. 07:12

A férjével kibékült színésznőtől, valamint kolléganőtől, Várdai Anikótól is megváltak a TV2 sorozatának készítői, és februárban fejezik be a forgatást – írja a Bors. Gregor Bernadett elmondta, nem lepte meg, hogy mennie kellett. Várdai Anikónak a leépítések hallatán szintén megfordult a fejében, hogy megválnak tőle. Hozzátette, örülne, ha maradhatna a csatornánál akár műsorvezetőként is, de a rádiózás is érdekli.
Az utóbbi pár hét leforgása alatt több szereplő is távozott; Mészáros Kitty maga döntött így, Szorcsik Viktóriáról, Tallós Ritáról és Kerekes Viktóriáról pedig a készítők gondolták, hogy menniük kell. Magyar Rita, a TV2 szóvivője elmondta, egy ilyen jellegű sorozatban gyakran fáradnak a karakterek, akiket így le kell cserélni. A Blikk az elbocsátásokkal kapcsolatban megemlíti, hogy a csatorna csökkenteni akarja a Jóban Rosszban költségeit. Azzal, hogy Gregor Bernadett karakterének búcsút intettek, a lap szerint havonta körülbelül egymilliót spórolnak, ugyanis ennyi a színésznő havi gázsija.