horoszkóp

Pálffy István továbbra sem tért vissza a képernyőre

2009.01.23. 09:41

A híradós tíz hónappal ezelőtt ment el féléves, fizetés nélküli szabadságra, ám még mindig nem tért vissza a képernyőre egy-egy gálaesttől és egyéb apró megbízatásoktól eltekintve. A Blikk szerint az elnyúlt szabadság valószínűleg annak köszönhető, hogy az MTV kuratóriumának egyes tagjai szemében szálka a kormányt többször – például a Heti Válasznak adott egyik interjújában - is bíráló televíziós. A Blikk azt feltételezi, hogy a „kényszerszabadság” ellenére Pálffy István valószínűleg továbbra is megkapja fizetését, ami a Népszabadság 2002-es adata szerint havonta 2,4 millió forint, illetve azóta nyilván valamivel nagyobb összeg. A MTV sajtóosztálya nem kívánta elárulni, hogy kap-e fizetést Pálffy. A hivatalos közleményben mindenesetre kifejtették, hogy „a népszerű, bevált műsorokat folyamatosan fejlesztik, illetve időről időre újakat dolgoznak ki”, és ebben a folyamatban Pálffy is részt vesz. Hozzátették, hogy a tervek pillanatnyilag még nem nyilvánosak.