Fűtőolajjal leöntötte és felgyújtotta 80 éves férjét féltékenységből egy 73 éves, nyugdíjas asszony egy Tula melletti orosz faluban, értesült az MTI. Az asszony az utcán beszélgetett szomszédasszonyával, amikor elment mellettük régi barátnője. A szomszéd megjegyezte: bezzeg most jóban vannak, pedig a férje valaha éppen hozzá járt. Az asszony hazarohant és kérdőre vonta férjét, aki beismerte, hogy a dolog megtörtént, de hát mikor volt az már, jó 30 éve. A nő némi hangos veszekedés után fejbe verte emberét valamivel, s amikor az eszméletlenül a földre esett, leöntötte fűtőolajjal és felgyújtotta.

 

Az asszony soha nem lehetett valami gyengéd feleség: a Komszomolszkaja Pravda című lapnak a falubeliek elmondták, hogy férjének egész életében hallgass volt a neve odahaza. Az öreg már évek óta a szomszédokhoz menekült elszívni egy-egy cigarettát, mert a felesége megtiltotta neki a dohányzást. A tettes az újságírókat is meglehetősen agresszívan fogadta: "Mit meséljek? A férfi mind disznó, ez is megcsalt engem, biztos te is csalod a feleségedet. Nem bírtam ki, ennyi." Az ügyben nyomozást indítottak, de az öregasszonyt nem vették őrizetbe, úgysincs hová mennie. Ha a pszichológusok beszámíthatónak találják, alighanem börtönbe kerül féltékenységből elkövetett gyilkosság miatt.