Jenei József a hagyatéki tárgyaláson szembesült azzal, hogy Antal Imrének 15 rokona van, aki jogosult lehet az ingóságokra. „Ismeretem nemcsak Imre szűk családját, de az együtt töltött idő alatt bemutatott a nagyobb rokonságnak is, de hogy a többiek kik lehetettek, fogalmam sincs.” Jenei ezután elmondta a Blikknek, hogy Antal utolsó végrendeletében minden ingóságát rá hagyta, azonban emellett állítólag létezik egy olyan papír is, ami szerint minden tárgy azt a Sugár Zoltánt illeti, aki megvette a Damjanich utcai ingatlan. Bár a tárgyaláson nem hangzott el a neve, így nem biztos, hogy valóban létezik ilyen dokumentum. A barát szerint a rokonok mintegy 200 ezer forinton és régi bútorokon marakodnak. Jenei által benyújtott végrendelet eredeti példányát azonban nem találják az önkormányzatnál. A másolat viszont nem lesz elég ahhoz, hogy bármit is örököljön. Jenei azt állítja, ha nem sikerül megegyezni a rokonokkal, perre megy.