A műsorvezető nem szomorkodik, amiért az MTV nem hosszabbította meg a szerződését a Csináljuk a fesztivált című műsorra, írja a Blikk. Dévényivel mostanában amúgy is sokkal izgalmasabb dolgok történnek, mivel hivatalosan is nyugdíjas lett, ám ez semmiképp nem jelenti azt, hogy ne dolgozna ugyanolyan lelkesedéssel. Elmondása szerint csupán arról van szó, hogy megszólalt már a biológai órája, ezért több alvásra van szüksége. De ezt leszámítva persze - ellentétben a nagyapjával, aki egy öreg bácsi volt - ő farmerben ugrik ki a jeep-jéből. Muszáj is neki, mivel azt állítja mindössze 30 ezer forint lesz a nyugdíja.