Válik Ada és Timó, a Viva TV két műsorvezetője

2009.02.12. 10:53

A Viva TV műsorvezetői, akiket egykor még a csatorna álompárjaként tartottak számon, már a válási papírokat is beadták. A Pintér Adriennként anyakönyvezett Adától már elköltözött férje, így egyedül maradt hároméves ikreivel, Bálinttal és Bencével. "Másfél évvel ezelőtt kezdődtek a bajok. A legnagyobb probléma az volt, hogy mindketten rengeteget dolgoztunk, és alig maradt időnk egymásra. Egyre többet veszekedtünk, a végére pedig már a legapróbb problémából is hatalmas patáliát csaptunk, ezért kértem Timót, hogy költözzön el a szüleihez" - nyilatkozta Ada a Blikknek, majd hozzátette, férje már egy hónapja teljesítette kérését, ő pedig már a váláshoz szükséges iratokat is benyújtotta. Ada persze szeretné, ha gyermekeik mit sem éreznének az egész procedúrából.

 "Természetesen a gyerekek szempontjából nagyon fontos, hogy ne érezzék az apjuk hiányát, éppen ezért Timó ugyanannyit látja őket, mint eddig. Mivel korábban sem tartózkodott túl sokat otthon, Bálint és Bence szinte észre sem veszik, hogy az apjuk elköltözött" - mondta a műsorvezető a lapnak. A két Viva tévés műsorvezető még 2004-ben jött össze, két héttel kapcsolatuk kezdete után pedig össze is költöztek, majd 2005-ben hangos ováció közepette összeházasodtak.