A Fővárosi Állat- és Növénykertben nemrég összeállt gólyapár éppen a szerelmesek napjának környékére időzítette a fészkelés megkezdését. Jóllehet elég valószínűtlen, hogy a közelgő Bálint napja sarkallta volna a Szavannakifutó két gólyáját arra, hogy éppen most álljanak párba, az időzítés mégis különleges, hiszen a Kárpát-medence legtöbb pontjára még csak ezután érkeznek meg azok a gólyák, akik a telet Afrikában töltötték. A Fővárosi Állat- és Növénykert gólyái persze eleve itt teleltek, nem kellett sok ezer kilométeres utat megtenniük. Erre nem is lennének képesek, hiszen valamennyien mentett állatok, és emberi gondoskodás nélkül a természetben nem lennének újra életképesek. A gondozók két fészket is építettek számukra a kifutó közepén található domb tetejére, amelyek közül a gólyapár már ki is választotta a legmegfelelőbbet – tudtuk meg a budapesti állatkert közleményéből. Mi több, a fészek saját igényeik szerint történő átalakításához, kibéleléséhez is hozzáláttak már. Tojás természetesen még nincs a fészekben: ilyenkor igen korai lenne, hiszen a gólyák általában május elejére kezdik meg a kotlást, amelynek feladataiból a szülőpár mindkét tagja kiveszi a részét. (A kép csak illusztráció.)