Bocsánatot kér mindenkitől és lelkipásztorához fordul Chris Brown, miután több mint egy hete "megütött egy nőt" és letartóztatták - tartalmazza a rhythm and blues-énekes vasárnap megjelent közleménye. Pár apróbb korrigáció: a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint az "egy nő" a csaját, Rihannát jelenti, a "megütött" pedig azt, hogy ököllel ütötte, ájulásig eszméletlenre verte és halállal fenyegette.

Ez az első alkalom, hogy rendőrségi ügye óta Brown megszólalt. A 19 éves énekes február 8-án, néhány órával az idei Grammy-gála előtt adta fel magát a Los Angeles-i rendőrségen, miután - ha minden igaz, egy másik nőtől kapott sms miatt - veszekedett Rihannával. A 20 éves énekesnőt Brown állítólag összeverte, megharapta, halálosan megfenyegette, majd kilökte a kocsiból és otthagyta. Ismerősei szerint Rihanna az eset után véraláfutásos arccal rögtön hazatért Barbadosra (ráadásul malajziai és indonéz koncertjeit sem tartotta meg a múlt héten), Brown-t pedig óvadék ellenében elengedték.

Az erőszakkal vádolt sztár vasárnapi közleménye szerint "bocsánatot kér mindenkitől és sajnálja, ami történt." Az eseten "lelkipásztorának, családjának és barátainak segítségével próbálja magát túltenni." Brown reméli, hogy "Isten segítségével egy jobb emberré válhat." (FH - Velvet)