A Bors szerint az RTL Klubbal finisben vannak a tárgyalások arról, milyen módon kerülhet ismét képernyőre Vágó István, aki a tavalyi évet műsor nélkül, de saját műsortervek gyártásával töltötte. A lap tudni véli, hogy Vágónak a Milliomos befejezése után saját műsort ígért a csatorna, ám ezt aztán különféle értékes külföldi műsorok hazai licenszváltozatai miatt folyamatosan csúszott, Vágó pedig egyre türelmetlenebb. "Nekem az a fontos, hogy a műveltségi vetélkedő ne múljon ki, és akinek igénye van rá, megtalálhassa a képernyőn" - utalt Vágó finoman arra, neki fontosabb, milyen műsort kap, mint az, melyik csatornának dolgozik. Az RTL Klub részéről Rényi Ádám kommunikációs igazgatója fogalmazott óvatosan, aki a műsorvezető érdemeinek méltatása után kijelentette: "Ha rajtunk múlik, nem lesz akadálya a folytatásnak".

A Blikk ugyanakkor úgy tudja, Vágót a Tv2 is megkörnyékezte, ahol állítólag ősztől saját műsorral jelentkezhetne. Magyar Rita, a csatorna szóvivője ebből annyit erősített meg: decemberben kölcsönös megkereséssel leültek tárgyalni a műsorvezetővel, de az egyeztetések abbamaradtak. A Blikk ettől még úgy tudja, a háttérben komoly csatározások folynak a csatornák közt, sőt az RTL-en belül már tényként kezelik, hogy Vágó csatornát vált.

A műsorvezető tíz éve szerződött át az RTL-hez a Tv2-től, ahol két műsora is volt: a Mindent vagy semmit és az Esti Broadway. Az RTL Klubon a Legyen Ön is Milliomos! sikerszériáját vezette, de a csatorna márciusban megszüntette a műsort.