A modell végre megszólal a körülötte lengő terhességi pletykákkal kapcsolatban, és természetesen tagadja azokat, írja a brit Telegraph. Moss mit sem törődik azzal, hogy senki nem arról beszél, hogy mekkorák lettek a mellei, hanem inkább a hasáról. Úgy döntött komoly hízásnak indulását azzal ünnepli meg, hogy legalább ő megemlékezik nőies idomairól. "Végre hordhatok melltartót, ez egy igazi csoda. Fantasztikus az időzítés is a fehérnemű kollekciómhoz. Melleket növesztettem!" - ujjong a modell, aki többek szerint gyermeket vár jelenlegi élettársától, Jamie Hince-től.

Azért hogy életben tartsa a pletykát, amit feltehetően nemsokára már nem fog tagadni, a New York magazinnak elhintette, hogy végre igazi nőnek érzi magát. "A barátaim is folyamatosan hivogatnak, hogy terhes vagyok-e, hiába mondom nekik, hogy csak felszedtem pár kilót" - mondta, majd újra arról kezdett beszélni mekkora dolog, hogy a mellei kitöltenek egy B-s kosarat. - "Remélem a pasim is szeretni fogja őket."

Mindazonáltal Moss-t úgy tűnik nem kerüli el a végzete, ugyanis a legutóbbi esküvőn ahol járt, ő volt a szerencsés, aki elkapta a menyasszonyi csokrot, írja a hollywoodrag. Egy résztvevő azt állítja, hogy Moss nagyon is el akarta kapni a virágot és komoly üdvrivallgással konstatálta, hogy sikerült neki. "Később azt mondta, hogy ez nyilvánvaló jel. Kate asszisztensének esküvőjén történt, ráadásul a koszorúslány Kate lánya volt."