Kis Judit a napokban adja be a válókeresetet – írja a Story magazin. Az asszony hosszasan ecsetelte a lap hasábjain, hogy valójában nem a férje a hibás mindezért, hiszen egy házasságot ketten kötnek, így annak tönkremeneteléért sem lehet kizárólag az egyik fél a hibás. Judy arra is rájött, hogy annyira elvakította a szerelem, hogy nem vette észre, férjét nem létező tulajdonságokkal ruházta fel. „Azt hittem, gyengéd, odaadó, törődő társ lesz, aki majd babusgat, kényeztet, becézget. Ehhez képest az együtt töltött három és fél évben még csak egy becenevet sem kaptam tőle.”

 

Judy az utóbbi fél évet pokolinak írta le, mert férje egyszer sem igyekezett rendbe hozni a házasságát, inkább struccpolitikát folytatott. Arra is kitért, hogy esténként telesírta a párnát, mert alapvetően olyan típus, aki szereti a problémákat megbeszélni, de erre nem volt módja. Férje már elköltözött, ami viszont nehezíti az életük, hogy az élő koncerteken, még mindig ő dobol, így kénytelenek találkozni hetente többször is. Az énekesnő arca is megsínylette a stresszt és boldogtalanságot, állítja, ennek köszönhetően kerül sor a 31. arcplasztikájára is, hiszen éveket öregedett. „Új technológiát próbálnak ki a részemre, amely hat évre konzervál - ha minden jól megy-, stresszálló lesz.” A férjet nem szólaltatta meg a magazin.