Megkerült a hétszeres Tour de France győztes Lance Armstrong ellopott kerékpárja, amelyet egy észak-kaliforniai hotel elől tulajdonítottak el még a hét végén - jelentette be a helyi rendőrség. Egy férfi vitte be a biciklit a sacramentói rendőrállomásra. A hatóságok nem hozták nyilvánosságra a férfi nevét, de azt bejelentették: a nyomozás tovább folytatódik. Az egyenruhások már vissza is szolgáltatták a kerékpárt az amerikai klasszisnak, aki jelenleg a Tour of California elnevezésű versenyen vesz részt. Nem Armstrongé volt az egyetlen bicikli, amelyet elloptak, hiszen az Astana csapat teherautójáról több kerékpárt is eltulajdonítottak. Rendőrségi információk szerint, egy sacramentói hotel parkolójában törték fel az Astana teherautóját, amelyről több biciklit elloptak - adta hírül a Független Hírügynökség

 

Az amerikai kerékpáros vasárnap, a Twitter elnevezésű közösségi portálon küldött rövid üzenetet az esetről, amelyet több mint 128 ezer tag kapott meg. Ezután egy másik közösségi honlap, a Facebook is bekapcsolódott a bicikli keresésébe. Egyelőre nem fedeztek fel semmilyen kapcsolatot az internetes megmozdulás és a kerékpár megkerülése között, de tény, hogy az internetezők életben tartották a történetet - jelentette ki a sacramentói rendőrség őrmestere, Norm Leong. "A bevont technológiák mind segítettek életben tartani és előre vinni a történetet" - magyarázta a rendőr. "Nyilvánvaló volt, hogy a közösségben szinte mindenki a kerékpárt keresi. A tolvajoknak ezért nehéz dolguk volt, hiszen nem tudták eladni és a szállítás is nehézkesen ment" - magyarázta Leong őrmester. A férfi ellen - aki visszaszolgáltatta Armstrong biciklijét - nem indult eljárás, mert nem utalt rá semmi, hogy ő lopta volna el az értékes kerékpárokat. Azonban két bicikli még továbbra is hiányzik.