horoszkóp

Görög Zita visszatér a képernyőre

nef
2009.02.20. 08:24

 

Tavaly augusztus vége óta már két gyerek is leköti Görög Zitát, ám ő úgy érzi, épp itt az ideje annak, hogy visszatérjen a képernyőre. „Bár Lotti még csak hat hónapos, mégis elfogadtam régi kedves barátom, Gianni felkérését, hogy állandó vendégként szerepeljek az új műsorában” – mesélte a Blikknek a modell, döntését pedig azzal magyarázta, hogy szeretne sokkal lazább lenni, mint friss szülőként volt. Milánnál, a nagyobbik gyereknél ugyanis elkövette azt a hibát, hogy egy percre sem hagyta magára, és csak később jött rá, hogy mindkettőjüknek szüksége van másfajta impulzusokra is. Görög egyébként 20 kilótól szabadult meg a szülés óta, így már bátran áll a kamera elé.