Mégsem kerül börtönbe az az amerikai nő, akit letartóztattak, mert nem vitt vissza idejében egy könyvet egy könyvtárnak - írta az MTI. Nem valami ritka, igen értékes kötetről van szó, hanem egy mindössze 13 dollár 95 centes - 3 ezer forintos könyvről.  A 39 éves asszony még csak nem is évekkel ezelőtt, hanem csupán tavaly áprilisban vette ki egy iowai könyvtárból. A könyvtár a kölcsönzés lejárta után többször is megpróbált postán és telefonon kapcsolatba lépni a nővel, ám sikertelenül, erre a rendőrséghez fordult, amely tavaly szeptemberben vette a fáradságot, hogy kiküldjön egy rendőrt a nő lakcímére. Sok eredménnyel nem járt a misszió, a könyv ezután sem került vissza a könyvtárba.

A minap azután Buchanan megye rendőrsége elunta a dolgot és éjszakai akció keretében lecsapott a nőre. Bevitték a kapitányságra és lopás címén eljárást indítottak ellene. Másnap azonban már el is engedték, mert a hölgy kifizette a 250 dollár - csaknem 55 ezer forint - óvadékot a 3 ezer forintos könyv miatt. A nő immár fellélegezhet: ejtették ellene a vádat. Viszont meg kell fizetnie 50 dollár perköltséget, a könyvtárnak 13 dollár 95 cent kártérítést, és vissza kell vinnie a könyvet. Így is visszakap óvadékából 186 dollárt és 5 centet.