Utolsó alkalommal látható az RTL Klubon futó Barátok köztben a Tildát megformáló Szabó Erika és a szerelmét alakító Réti Barnabás. Szabó Erika egyáltalán nem készült ki, amiért kiírták a sorozatból, egy új kezdet lehetőségét látja a búcsúban, írja a Bors. "Nincs bennem szorongás, a változásoknak mindig örülni kell. Izgalmas volt eljátszani ezt a karaktert, de hat év után nem bánom, hogy új utakat kell keresnem", mondta Szabó a lapnak, majd hozzátette, mindig is szeretett volna mozifilmben szerepelni, most lesz rá lehetősége.

A sorozatbeli párja, Réti Barnabás is búcsúzik a sorozattól, a pár ugyanis elköltözik a házból - így kerülnek ki a történetből. Réti sem a múlton rágódik, inkább a jövőre koncentrál. "Szeretném magam rendezőként is megméretni. Az RS9 Színházban újra műsorra tűzzük a Halálbiztos című darabot, amelyet én álmodtam színpadra, s amelynek egyik főszereplője is vagyok", tudatta a Borssal Réti, aki három évig játszott a Barátok köztben.