Frabato, polgári nevén Fischl András, arról számolt be a Mokkában kedd reggel, hogy a hitelválságot követően megnőtt a magas pozíciót betöltő vendégeinek a száma. A boszorkánymester azt is megosztotta Kárász Róberttel és Liptai Claudiával, hogy az elvárásokkal ellentétben ezek az emberek nem a saját vagyonukért aggódnak, hanem az ország jövőjéért. Frabato egy voodoo babát is magával hozott, hogy bemutassa, ha ezzel dolgozunk, valójában saját hitünket erősítjük meg. Az angyalkoponya sem hiányzott a ma reggeli adásból, amit a mestermágus szerint az ágy alá kell tenni, hogy amíg alszunk, begyűjtse a pozitív energiákat. Ha eddig a pillanatig kétségünk lett volna afelől, hogy valóban szürreális jelenetbe csöppentünk, akkor Kárász Róbert azzal a mondatával eloszlatta minden kétségünket, hogy búcsúzásul sok csít kívánt mindenkinek.