horoszkóp

Pálffy sorban indítja a pereket Friderikusz ellen

2009.03.04. 10:40

Hatalmas port kavart Friderikusz nemrég megjelent könyve, amelyben életének és pályafutásának történetét elemzi. Mint azt már korábban megírtuk, Pálffy István feljelentette a showmant, amiért Friderikusz azt állította, a műsorvezető részegen vezette a TV2 Jó reggelt, Magyarország című műsorát. Pálffy István azzal sem ért egyet, hogy Jaguárját, amellyel 2002-ben balesetet szenvedett, a csatorna dolgozóinak fizetése terhére vették. A műsorvezető ügyvédje az ORTT-t is bevonná a balhéba a már elindított polgári és büntetőjogi perek mellett. Dr. Futó Barnabás, Pálffy ügyvédje egy decemberben elhangzott Bumeráng felvételt is kikért már az ORTT-től, amiben a könyvben elhangzott témát elemzi Bochkor Gábor és Friderikusz Sándor. "Megint arról beszéltek, hogy ügyfelem ivott egy adás felvétele alatt, meg hogy ajándékba kapott egy autót, ami nem igaz. Ha a hanganyag meghallgatása után úgy találom jónak, újabb eljárást indítok, és az ORTT is vizsgálódhat", nyilatkozta Futó a Borsnak. A lap szerint Friderikusz akár többmilliós kártérítést is fizethet, sőt, még feltételes szabadságvesztést is kaphat.

Pálffy István