Körülbelül négyszáz ember betegedett meg, miután a London melletti világhírű étterem, a Kövér Kacsa vendége volt - írja a Független Hírügynökség. A három Michelin-csillagos vendéglő az ételmérgezés miatti pánik eredményeként már a múlt hónapban bezárt - közölték a brit egészségügyi hatóságok pénteken. Február végén derült ki, hogy 30-40 ember is panaszkodott hányásra és hasmenésre, miután az étteremben evett. A betegek ugyanabban a két-három hétben - február első heteiben - jártak az étteremben. A londoni közegészség-védelmi hatóság (HPA) szerint amióta nyilvánosságra került a dolog, egyre többen jelentkeznek a korábbi vendégek közül hasonló panaszokkal. Sőt volt, aki azt állította, hogy már január végén rosszul lett. 

Graham Bickler, a HPA délkelet-angliai regionális igazgatója szerint meglehetősen komplex problémáról van szó. "Szorosan együttműködünk az étteremmel és az önkormányzat egészségügyi szakembereivel, hogy kiderítsük, mi történt, és biztosítsuk, hogy a minimálisra csökkent annak a kockázata, hogy ez újból megtörténhet" - fogalmazott Bickler, hozzátéve, a további vizsgálatok idejére az étterem zárva marad. Az étteremben és annak konyhájában jelenleg is elemzik, kerülhetett-e szennyeződés, baktérium vagy vírus az ételekbe, de egészségügyi vizsgálatnak vetették alá a személyzet tagjait is. Ezzel egy időben a megbetegedett embereket is kivizsgálják, hogy kiderítsék: pontosan mi okozta a rosszulléteket.

A Londontól nyugatra fekvő Bray faluban álló Kövér Kacsát a világ legjobb éttermének választotta 2005-ben a brit Restaurant magazin kritikusokból és séfekből álló nemzetközi zsűrije. Heston Blumenthal étterme egyben elnyerte mindhármat a Michlen-csillagokból is, ami szintén a világ legjobb éttermei közé sorolta a Kövér Kacsát. Az étterem olyan népszerű, hogy hónapokkal előre kell asztalt foglalni, noha egy átlagos menüért nagyjából 130 fontot (45 ezer forint) kell fizetni.