Az RTL Klub, Mónika show című szuperprodukció háziasszonya arról számol be a könyvében, hogy fiatalon, jelentkezett egy szépségversenyre, ahol sajnos nem ért el helyezést, azonban egy gyanús ajánlatot kapott. „A finisbe én sem jutottam be, az egyik zsűritag azt mondta: túl vékony vagyok, nagyon csontos. Ebben történetesen igaza volt, akkoriban a főiskola elején tényleg nagyon vékony voltam, talán túlságosan is. Azt mondták, üljünk le és várjunk, mert még beszélni akarnak a kiesettekkel is.”

Ezt követen egy aranykarkötős férfi odament hozzájuk, és közölte velük, tud munkát szerezni nekik Olaszországban. „Bárban kellett volna táncolnunk. Azt mondta ő fog minket visszatartani attól, nehogy valami rosszat csináljunk, majd elmagyarázta mennyi ékszert és pénzt lehet kapni a vendégektől.” Mónika ezután visszautasította az ajánlatot, majd kioktatta a körülötte ülő lányokat, hogy valójában miről van szó, és hogyha nem akarnak egy kurvapecérnek dolgozni, akkor felejtsék el az egészet – írja a Napi Ász.