horoszkóp

Korda György nem kap kitüntetést, ezért inkább pókerezni fog

2009.03.14. 08:35

Becsapottnak és megalázottnak érzi magát Korda György, miután kiderült, nem kap állami kitüntetést március 15-én, írj a Bors. Az énekes szerint az állam fél évszázados pályafutása és ötmillió eladott lemeze után megfeledkezett róla, pedig tavaly Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke is elismerte az énekes munkásságát. „Levontam a megfelelő konzekvenciát, a félévszázados karrierem és a színpadi jelenlétem semmit sem ér! Nagyon rosszul esik, hogy a hetvenedik születésnapomra, és az ötvenedik jubileumomra egy vállveregetést sem kaptam, kivétel ez alól a második kerület polgármestere, aki üdvözlőtáviratot küldött” - fakadt ki az énekes. “Azt hiszem, maradok inkább a kártyánál, azt legalább értékelik. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy befejezem az éneklést. Úgyis megkaptam már a legfontosabb díjat: a közönség szeretetét” - tette hozzá Korda György.