Ernyey Béla két hónapig nyaralt csajával, Dórával, és a Reggeli című műsorban mesélt is floridai és dominikai élményeiről. Kiderült, hogy Ernyey már fiatal kora óta szeret külföldön barangolni, és hogy Dominika a harmadik világ része, ahol a csoda és a kosz keveredik. Ernyey szerint, aki az ő korában, az ő szakmai sikereivel nem engedhet meg magának egy 90 ezer forintos házbérletet a dominikai tengerparton, az leírhatja magát. A színész azért fogalmazott ilyen sarkosan, mert bár egy életen át próbált megfelelni a világnak, ma már tojik rá, hogy mit irkálnak róla össze.

Barátnőjével egyébként remekül megvoltak, bár úgy tűnik, a korábbi hírekkel ellentétben nem házasodtak össze. Ernyey legalábbis nem beszélt róla. Arról viszont igen, hogy láblógatás közben néha nettezett, és elborzadt az itthoni acsarkodástól és a forint körüli zsonglőrködéstől, így örült, hogy távolról szemlélhette az eseményeket. Persze ez nem volt számára újdonság, hiszen "mindig is egy furcsa idegen test voltam a magyar valóságban."