horoszkóp

Natasha Richardson egy egyszerű CT-vel megmenthető lett volna

2009.03.20. 20:58
A színésznő, aki hétfőn szenvedett halálosnak bizonyuló síbalesetet, a helyszínen visszautasította az orvosi vizsgálatot, mivel úgy gondolta, semmi baja. Mint a csütörtöki boncolás kimutatta, halálát egy, az agy és a koponya közt kialakuló vérömleny okozta, ami viszont egy egyszerű CT-vizsgálattal már a baleset utáni legfontosabb, úgynevezett „arany órákban” kimutatható lett volna, és azonnal megkezdhették volna a kezelését. Richardson azonban csak négy órával a baleset után került kórházba. A színésznőn semmilyen külsérelmi nyom nem látszott, a sípályáról még saját lábán távozott, és csak egy óra múlva kezdte rosszul érezni magát. Az orvosok szerint ennyi idő alatt már kialakulhat olyan vérömleny, ami nyomást gyakorol az agyra, ami pedig kómát és halált is eredményezhet – ahogy ez Richardson esetében is történt. „Ha bármi bizonytalanság merül fel, ilyen esetben inkább azonnal csináltassanak egy feji CT-t” – tanácsolta mindenkinek az MSNBC által megszólaltatott szakember, dr. Edward Aulisi, a Washingtoni Központi Kórház neurológusa. „Ez lehet életük legfontosabb húsz perce”.