Az elgyepált r’n’b énekesnő egyes források szerint visszafogadta nőverő pasiját, Chris Brownt, mások szerint szünetelteti kapcsolatukat. Az utóbbi valóság-verzióhoz illeszkedhet a Star magazne értesülése, akik szerint Rihanna épp nagyon aggódik, hogy Brown nyilvánosságra hozza azokat a felvételeket, amelyeket az ágyban készítettek magukról. A lap „egy hírforrást” idéz, aki szerint „mindketten elég kísérletezősek az ágyban, volt jópár őrült éjszakájuk, és Chris nem egyet fel is vett belőlük”. A forrás szerint Rihanna imádja a szerepjátékokat és szívesen ölt dominaszerkót, most azonban nagyon aggódik, hogy mindezt az interneten az egész világ csodálhatja majd. „Természetesen vállalja a szexualitását, de retteg attól, hogy a barátai és a családja ilyen helyzetben lássák” – állítja a megszólaltatott nyilatkozó. Mivel a hírforrás a Star magazine, így a sztori kellő kételkedéssel kezelendő, de ki tudja, mi azért szóltunk.